Az ittragadt hivatalnok/ok

május 20, 2016 galelod 0 Comments


Előszöris, anyád / anyátok!!!

Az én adómból élősködő, ittragadt elvtárs / elvtársnők: megváltozott a világ! Igen biza. Megváltozott! Csakhogy tudd: a demokrácia éráját éljük. A XXI-ik század agyafúrt napjait, éveit gyömöszöljük, és te kis búnkó pártaktivista, seggnyaló hivatalnok, viselkedj, légy kedves és harcolj az állásodért. Mert négyévente mindig más szelek fújnak - tudod te nagyon jól -, és kipicsáznak téged. Ki biza.

A havi adóm befizetése után, elvárhatom tőled, hogy mosolyogj és készségesen segíts, és ha úgy van kinyald a seggem. Hogy erőm legyen dolgozni, hogy adózzak, és te abból majd fizetni tudjad a kajád, na meg a fodrásznőt, aki oly szépen dajerozza a hajad.

Ritkán járok hozzátok - ha nagyon muszáj - , ti önhitt, anyaszomorító genyládák, és nem pénz koldulni megyek, dehogy, hanem az állami bürokrácia aktáit intézni. Tehát jogosan elvárhatom kedvesem - nemde? - , hogy útba igazítsál, elmagyarázd mi a teendőm, mert te azért vagy ott, ez a munkaköröd, és ezért kapsz most érdemtelenül fizetést, a hozzám hasonló idióta adófizetők meggürcölt pénzéből. Akik szabadnapot kell vegyenek egy öt perces ügyintézésért. S aztán még egyet, hogy végre el is intézzék.

Az sem kizárható, hogy te ennek nem vagy tudtában. Megtörténhet. Mint annyi minden más.

Amikor bunkó tekintettel és oly lenézően kinézel a szemüveged mögül  - a semmittevés puha halmazából - milyen érzések todulnak érzéketlen lelked fekete üregeiben? Nem tudod, édes. Nem is tudhatod. Mert neked nincs olyan. Tudod, lelked.

És ha már ott vagy - még -, akkor már ne küldjél el 15 ingyenélő kollegádhoz három papírral, mert éppenséggel neked nincs munkakedved.  

Egy impotens rendszer agyhalottai vagytok, akik alól egyszer kirúgják a széket. Alig várom, amikor majd átlaghülyén és meglepődve körbe néztek, hogy mi a franc történik.

Egyébként tényleg az égvilágon semmi bajom nem lenne veletek, ha legalább egyszer annyi annyi év után, érted, egyszer kijöttem volna egy kibaszott állami hivatalból megelégedve, ugyanakkor minden teendőmet elvégezve.

Ne álmélkodjál mint élő zombi, ha kérdezek! Válaszoljál és segíts megérteni e beteg rendszer agyafúrt dolgait. Magyarázd el, hogy miért annyira jó nekünk. Légy meggyőző. De ne úgy mint a pártod. Mert akkor egy örök vesztes maradsz egész életedben. (Vagyis az a kényelmes állapot amiben most vagy drágám.)

Eljön az idő, eljön, mert a ti világotok már a végét járja, amikor kipicsáznak benneteket, igen ám, és majd a több szobás, giccsel telerakott kétemeletes kéróból kisér el benneteket a pópa az örök vadászmezőkre, ahol majd elmagyarázzák a már ott nyamvadó sorstársaitok, hogy hol tévedtetek. De akkor már késő lesz ti tyúkmellű, ostoba fráterei egy beteg kornak. Túl késő és hiábavaló. Mint az életetek.

Igen, az lesz az igazság pillanata!!!

(Szászrégen 2016. május)


0 megjegyzés:

Rekviem egy randevúért

május 04, 2016 galelod 2 Comments


 (a bádog brigádnak)

A Grand Hotel bejáratánál egy középkorú hölgy izgatottan fel s alá jár. Feszes fenekét és kicsinek nem mondható merev kebleit tekintve, az a tipikus, emancipált típusa a női nemnek, aki mindennap áldoz a monoton testedzésre. Ugyanakkor meglátszik rajta, hogy valahonnan elrohant - ahol nagyon fontos szerepet tölt be - , hogy el ne késsen egy másik helyről, ahol jelenése szintén kötelező.

Mindjárt mellette JanosL professzor úr rágyújt egy szűrőnélkülire és azon töpreng, hogy az a hölgy biza nem Miló művésznő, a badog blog annyit tépett fekete nyuszikája. Egy őrült, forró szerelemi líra kezdősorai bontakoznának ki elméjében, amikor egy fekete limuzinból - úriemberhez méltóan - kiszáll ötven évvel a vállán Miklós, a trubadúr. Felkelti a figyelmet, amint borotvaélre vasalt frakkjával, nehézkésen szeli a Grand Hotel lépcsőit.

Ezo, a portárs mindjárt üdvözli, valahonnan ismerik egymást, így kikörvonalazodni kezdenek a randevúra érkező bádog blog ismeretlen arcai, ezennel álprofilok nélkül, élő nagyságban, ahol már nincs helye a méltánytalan lebecsülésnek, kurvaanyázásnak.

Ed a megtestesült női önbizalom ostorával a kezében, valamint kényelmetlen magassarkújában tippeg az enyhén pocakos és gőgös Bélucival kézenfogva, aki egy rózsaszinű bermuda rövidnadrággal, és egy antiMilós trikóval vonza magára a tekinteteket.

Gelod a Tündértemető egyik példányával a kezében - egy utólagos autogram reményében - , megszeppenve áll a felső lépcsőfokon, s azon tűnődik, hogy mennyire más és szimpatikusabb a valóság élő arcokkal, tekintetekkel, mint az a beteges, mocskos virtuális világ, ahova nem szivárog soha egy  kis fény, egy kis zaj, vagy akár egy icipici rock muzsika.

Egy filléres lesifotós, aki állítólag fülest kapott, hogy egy új antiszemita csoport hívei gyűlekeznek, nulla megfigyelőképességgel ólálkodik egy lehurbolt suzuki mellett, akit a Kereszt becenéven ismert forumozó barátunk valahonnan felismert és kiváltságos küzdősportolókhoz méltó hozzáértéssel mindjárt felpofoz, már csak azért nem veri ki belőle az utolsó szúszt, mert érkezik a Zoltán néven írógató  nyárspolgár, aki ismeretlenül közbelép, megakadályozva egy totál érdektelen, de ugyanakkor egy szükségszerű elhalálozást.

 - Uraim - szólította meg a professzor úr a szép számban összegyűlt társaságot - fáradjunk be. Ne fecséreljük ezt a gyönyörű napot jelentéktelen alfajok kiirtására. Mindjárt érkezik Bayer Zsolt. Addigis igyunk valami erősset. - ajtót nyít és a legnyájasabb udvariasággal beinvitálja a társaságot. Nyilván, elöl a hölgyek.

- Legalább ma, legyünk összetartóak, egy közös ügy érdekében, ami csakis a miénk, amit mi teremtettünk, és ezt a találkozást ha lehet kezeljük méltó tekintéllyel, hisz ezét jöttünk, ezért vagyunk itt. - tette hozzá miközben befelé sétáltak a vendégek.

Minden sarkon ott leselkedik nagy titokban egy-egy újságírónak titulált antihős - van belőlük elég sajnos - de mielőtt Gelod bemenne, hanyag vigyorral és totál természetesen bemutat nekik a mutatóujjával, hogy még véletlenül is legyen okuk írni valami anyaszomorító baromságot. 

Villámcsapásként hat a társaságra, amikor megérkezik nagyfokú aggodalommal Bayer úr személyes titkára, aki sajnálattal közli, hogy az izraeli nagykövet újabb feljelentést továbbított delikvens cikksorozatáért, immár az amerikai egyesült államok elnökének Obama elvtárshoz, megakadályozva hogy főnöke eljusson, hisz videókonferencián fix most küldi el az anyába az egész beteg és manipulált világot, persze vele együtt a hozzánk csatolt ismeretlen univerzumok összes létező vagy nem létező fatökű illetékeseit.


2 megjegyzés:

Moulin Rouge blues

május 03, 2016 galelod 0 Comments


 Megszólal miközben univerzumod felszínén
bonus trackként vívod magadnak
a gyűlölet modern sanzonját.

Tudod, te elfásult drága:
ott ültem Van Goghal a sarokban
a Moulin Rougeban, aztán megérkezett
Toulouse és Seurat, kevés időre
Gouguin és Rousseau, aztán a szegény
Cézanne, de ő átült egy másik asztalhoz,
mert betipegett Zola,
akit képtelen voltam leköpni,
mert Van Goghot elnevezte Krisztusnak,
tudod, a Germinálban…
Aztán Loutrec egész éjjel abszintot fizetett
- a banda kérésére - és szenvedélyesen
rólad kezdett beszélni,
lefestett ott helyben - nem ecsettel -
hanem a Montmartré bordélyházaiban használt
ékes párizsi nyelvezettel,
és persze az apjától örökölt,
a Toulouse grófok súlyos hanghordózásával,
- elárulom, akkor még nem hittem,
hogy száz év múlva létezni fogsz,
habár ezek az impresszionisták megérezték,
és nekik elhihettem volna: a dolgok
megváltoznak és a női faj teljesen elvadul,
hogy a nyelveket összekavarják a szexel:
megfertőzik a képet, megnyálazzák
a vonalakat, a színeket, a tónust
és átszellemülten áthágják a vásznakon
csillogó erkölcstelenséget.

És innen már felismertem
az őrült Toulouse szószíneiből:
jellemed mélysége: a misztikus
sötétségben honol.

Nagy hévvel megszólalt Gouguin, hogy őt
az zavarja a legjobban: amikor egy nő értelmes
(legalábbis azt gondolja),
nem bánja legyen kövér, züllött…,
és ekkor mindenki felnevetett.
Seureat tipikus elméletével,
a pointilizmus stílusnagyságával lepontozta
azt a mozdulatot: amint göröngyös
útak végén a lényegre térve kioltod
a piszokul drága járgány bőrülésén
az olcsó cigarettacsikked,
és lábad közül méregszínben csepegni kezd
a nedv, benne atomnagyságban
ocsmány álmod és a közöny,
(na jó, valamint kifacsart szépséged)
- ez a zárójel, tudd, csakis
a tudatalattimban lapuló becsületem.

Te kis elfásult drága: művészeted amorális,
akárcsak az élet - szólalt meg Zola,
erkölcsöd? - az a két deci konyak,
hazád? - a kocsma, a kelet, a gyilkos anarchia.
Ez mind szép és jó! Híve vagyok én is mindennek,
de hova lett a nemzet kultusza édes
- így Van Gogh barátom -
a szépség vásznairól az önbecsület,
az “ obszcén˝ nélkülözhetetlen művészete.

Nézdd, Párizsban sem őrzik már
sikátorok összefirkált falain
ocsmány cédaságod!

Rousseau már verset akart írni rólad,
a “ Pénzörömök légiói˝ címen
de másnap, a józanodás
zátonyában elveszett a gondolat,
így sajnos abbamaradt.
De Cézanne, aki néma csendben
végighallgatta a társalgást, megörökítette
kérésemre egy 10*10 vászonra az egészet,
tudtam: valahol a sötét Keleten
találkozni fogunk évek múlva…

… és tudod, te elfásult drága:
a szegény Van Gogh őrületbe menekülve
öngyilkos lett, miközben Rousseau a legnagyobb
nyomorban tengődött Párizs utcáin,
Seuratot elvitte a tüdővész
- pedig életében nem ivott, szivarozott,
Toulouse Loutrecet megölték lábai és a konyak,
Gouguint koldusszegényen elvitte a szifilisz,
és Cézannet pedig Aixbe visszavonulva
elpusztította a sikertelenség, a magány…
De később felfedezték őket, nagyok lettek,
és most már boldogak - abszintott vedelve
teljesen megnyugodva - vagy fent a mennyben
vagy Dante poklának valamelyik szintjén…
… és látod én maradtam, hogy megéljem
jóslatukat, ahogy egy nő teljesen elvadulva
elméjének fénysebességével
elkeni giccsesen a színeket, a vonalakat,
a legnyálasabb értelemmel diktálva a tónust
egy élet pénzszagtól pásztázott vásznán…

*****
egy éjjel majd magadhoz nyúlsz,
a kába élvezet leple alatt
felfedezed a megbánás nagy dolgait,
ágyékod körül, meg a foltos lepedőn
karba tett kézzel ott leszünk
- mint megfejthetetlen komplexusod -
eltöprengve, amint párnádba temetett arcod
sírni fog azon,
hogy a Moulin Rouge blues
hangjegyei valód ráncairól
lepötyögve, elnyüvik elméd,
hálót szőve elcsépelt álmaidra.

0 megjegyzés:

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)