(Krisztina)

Amikor Miszter Iksz felébredt, furcsa emberekkel volt tele a Lilliomnak nevezett lokál. Zsúlfolásig tömve és ordenáré hangzavar. Egy villogó diszkólámpa Toulouse-Loutrec jelenlétét ragadja ki egy pillanatra a zűrzavarból, aki tökrészegen alszik egy asztalnál. Mellette egy molettebb hölgyecske kaotikus kézmodulatokkal magyaráz Bovarynénak, aki kacérul Valmont vicomte vállán tehénkedik. Mikor már úgy tűnt, hogy kiüvöltötte magát, és a tipikus lekurvázással véget ér az idegbajos skandálum, utolsó löketként szembeönti az idegen hölgyet egy pohár itallal, beint neki, majd zavartalanul lesmárolja a nőcsábász vicomte úrat.

Miszter Iksz a bárpult páholyából követi kissé megszeppenve a történéseket, amikor majdnem feldöfi a beesett arcú Dosztojevszkij.

- Fülig Jimmy nem jelentkezett véletlenül? - szólt oda a középkorú pincérlányhoz.

- Nem láttam Fjodor bácsi.

- Hihetetlen. Pedig megigérte. Megbízhatatlan egy gazember! - lázzasan kotorászni kezd a zsebeiben.

- Uram, ne haragudjon, nincs egy száll cigarettája?

- Hogyne kérem. - Miszter Iksz odatolta a cigarettás dobozt.

- Köszönöm. Köszönöm. Hálás vagyok fiatal ember. Nem tudok na, nem tudok leszokni erről a szarról. Gyenge vagyok.

Magába roskadva rátámaszkodott a bárpultra, miközben semmibe meredő tekintetét bedarálta a vágható cigarettafüst.

A bejárat előterében, ahogy hollywoodi filmek lassított jeleneteiben lenni szokott, megjelenik a csaj, a díva, a bestia. Hiába telnek az évek, ő gyönyörű marad. A bűnös erkölcsök soha nem múló vonásaival az arcán, még mindig pofátlanul jól interpretálja földi hivatását: a sátáni kéjt. Önmagát. Jelenéseivel általában megáll az idő, és felfeslik a múlt nagy végzeteinek annyi és annyi árnyalata. Céltudatosan a bárpult felé hajt és helyet foglal egy elegáns mozdulattal. Közvetlenül Miszter Iksz mellett. Önelégülten elő sodor egy szál cigarettát és rágyújt.

Miszter Ikszben kétségek merülnek fel a kialakult helyzettel kapcsolatosan: a gyűrött valósag vagy valami ördögi halucináció áldozatává avanzsálta a kábaság? Elővigyázatosan feláll a székről, hogy meggyőződjön nem e egy képzeletbeli világ légterében lebeg tehetetlenül, de a talaj szilárdnak bizonyult a lába alatt, így felszusszan.

- Minden rendben? - kérdezte a hölgy. Hangját berezegte a kedvesség megfejthetetlen misztikuma.

- Persze, persze. - rebegte Iksz s szeme sarkából félénken a dívára pillantott.

- Krisztina vagyok. - nyújtotta kezét, hangjában némi dráma és pátosz keveréke zengett, ami még szebbé tette.

- Iksz. - próbálta visszonozni most már kissé férfiasabban a bemutatkozást.

- Gondoltam megkereslek személyesen. Szeretnék eltölteni egy kis időt veled. Hamarosan meghalok, és egy pár rendezetlen dolgot az életemből tisztázni szeretnék.

Olyen nyugodtan és beletörödve még senki sem ejtette ki az elmúlás szavát, mint az a lány, ott a Liliomban. Talán csak az istenek képesek ennél bölcsebb és letisztultabb hanghordozásban megemlíteni a túlvilágba átvezető állapot definicióját: az iszonyatos halált. Az a lány tudott valamit, tudta, hogy a halál nem a vég, hanem egy fényesebb, egy romlatlan valaminek a kezdete, egy másik dimenzióba való átszállás, ahol az idő más értelmet kap, ahol majd végérvényesen ránk telepszik a halhatatlanság.

Miszter Iksz ezennel tényleg vajmi átmeneti illúziók bohócának vélte magát, aki akarta ellenére beletrappolt valami pszichoaktív szerek utóhatásába. Forróság öntötte el és szívveréseinek intenzitása megsokszorodott. Egy olyan szituáció epicentrumában csöppent, amire nincs ésszerű magyarázat. Az egyik oldalán a világirodalom orosz nagymestere Dosztojevszkij áll, totál depressziójában - Fülig Jimmyt várva -, a másik felén talán az univerzium legcsodálatosabb nőszemélye, aki ráadásul vele szeretné eltölteni élete utolsó szakaszát, hiszen ahogy mondja hamarosan meghal. Arról már nem beszélve, hogy a lokál egyik asztalánál Valmont vicomte nyilvánosan Bovárynéval kavar, egy másiknál pedig a Toulose grófok utolsó leszármazottja, a posztimpresszionizmus géniusza, Henri alszik.

Miszter Iksz úgy gondolja, hogy mielőtt teljesen megörülne, másodperceken belül tisztázza ezt az abszurd, hihetetlen szitút. Ha valóban mellette vannak azok a személyek, akkor az másoknak is nyilvánvaló, így tapintatosan kért a középkorú pincérlánytól egy koktélt Krisztinának, egy konyakot Dosztoljevszkinek és magának két deci whiskyt egy pohárban.

- Fjodor bácsi vodkát iszik, jégkockával. - jegyezte meg a pincérlány -,  a hölgynek alkoholost vagy mentest készítsek?

- Egy pohár rosét inkább! Nem haragszol ugye? - kérdezte Krisztina.

- Dehogy haragszom - hebegte merevül Iksz.

Úgy érzi, hogy csak egy vérbeli profi menthetné ki ebből a valószínűtlen állapotból, aki uralni is képes a helyzetet, hisz ő túl kicsi eme lelki tortúra legyőzéséhez, holott több tucat kaland és őrült szerelem büszke birtokosa, nem beszélve, hogy a teljes Dosztojevszkij portfóliót a kisujjából rázza ki szükség esetén. És lám megtorpan és megbukik, amikor az irodalomtörténetbe illő kapcsolatok és dicső tettek sorait vésnék az utókor számára.

- Valószínű nem emlékszel rám. Annak idején amikor a bentlakások körül oly sokszor felbukkantatok totál felszabadultan, irigykedve néztelek az abakból. Szerettem volna veletek bohóckodni, inni, bulizni, leszarva mindent. De tele voltam bizonytalanságokkal. Szerettem volna kitörni világomból, kalandokat és élményeket felhalmozni. Buta voltam, hogy nem tettem meg. Bízok abban, hogy még nem késő.

- Kérlek ne sajnálattal töltsön el a jelenlétem, hisz nem azért jöttem. Kiváncsi vagyok, hogy annak idején miért nem léptél oda hozzám? Miért nem érdekeltelek? - Krisztina felemelte a poharát és anélkül hogy bárkivel is konccinatni akarna, belekortyolt a borba.

- Erkölcsök nélkül szeretném megélni azt a kevés időt! - folytatta - A tiszteletteljes múltból sem emlékek sem élmények nem maradtak, s majd az örök túlvilág unalmában mire emlékezhetek vissza? A nagy semmire. Sokan azt mondják, hogy a halál kétségbeejtő! Én igazából nem rémültem meg a haláltól. Dehogy. Az üres életem gondolatától estem kétségbe. - elmosolyodott, majd bájosan és öszintén Ikszre nézett.

- Az igazság, ha valóban az érdekel, - szólalt meg nyugodtan és szárazon Iksz - te voltál számomra a tökéletesség, akiben felfedezni véltem a nőt! Nem akartam, hogy lerombolja bennem azt az érzést semmi és senki. Bármilyen közeledés, ismerkedés megtörhette volna azt a hitet.  Azt pedig nem akartam. - Iksz elnyomta a hamúzóba a már rég leégett cigarettacsikket.

- Hidd el az évek alatt sokszor kínozott a gondolat. Ahányszor elhagyatottnak éreztem magam, ami elég sokszor előfordult, mindig felidéztelek és elbarangoltunk az álom időtlenségében. Felépítettem pálmaligetek és homokos tengerpartok viziójában a makulátlan kapcsolatunkat. Most is magam előtt látom, ahogy annyiszor át és átöleltük önfeledten a kéjt. Mindezt magamba zártam és ahányszor tehettem kibontottam és újra- meg újra felépítettem. Aszott magányomban ez a meseszerű, gond nélküli világ sokszor röpített a múlt és a jelen időzónáin belül kétes stádiumokba... - itt elhalgatott és rágyújtott a fene tudja hányadik cigarettára.

Mintha felmorajlott volna a tabuk némasága hogy majd lassacskán a végtelenbe röpítse a megtestesült álmok bizonyosságát.

- Kellő méltósággal szeretném itt hagyni a földi életet. Megértesz ugye? De persze miután a meg nem élt fiatalságom éveit kitöltik egy bohém életvitel erkölcstelenségei, s majd feltöltödve, a végső katarzis érzése röpíthet át a másvilágba. - itt megint Ikszre fordította tekintetét, most már komolyabb arckifejezéssel.

A vágyak és az érzések melyek benne dúltak kikörvonalazták Ikszben a zabolátlan múlt - mára már kifakult - tablóját.

- Szerinted hülye vagyok? - kérdezte Krisztina szelíden.

- Dehogy. - dadogta Iksz. - Megleptél és az egész szitú olyan valószínűtlen. Nem tudom hova tenni és egyáltalán mit jelenthet.

Krisztina lassan kortyolgatta a borát, arckifejezésén ott ült a nyugalom és a báj szövődményeinek százezer nüansza. Ikszben felrotyog a múlt és ezzel együtt illegitim érzelmek tódulnak elméje vájataiban.