Előszöris, anyád / anyátok!!!

Az én adómból élősködő, ittragadt elvtárs / elvtársnők: megváltozott a világ! Igen biza. Megváltozott! Csakhogy tudd: a demokrácia éráját éljük. A XXI-ik század agyafúrt napjait, éveit gyömöszöljük, és te kis búnkó pártaktivista, seggnyaló hivatalnok, viselkedj, légy kedves és harcolj az állásodért. Mert négyévente mindig más szelek fújnak - tudod te nagyon jól -, és kipicsáznak téged. Ki biza.

A havi adóm befizetése után, elvárhatom tőled, hogy mosolyogj és készségesen segíts, és ha úgy van kinyald a seggem. Hogy erőm legyen dolgozni, hogy adózzak, és te abból majd fizetni tudjad a kajád, na meg a fodrásznőt, aki oly szépen dajerozza a hajad.

Ritkán járok hozzátok - ha nagyon muszáj - , ti önhitt, anyaszomorító genyládák, és nem pénz koldulni megyek, dehogy, hanem az állami bürokrácia aktáit intézni. Tehát jogosan elvárhatom kedvesem - nemde? - , hogy útba igazítsál, elmagyarázd mi a teendőm, mert te azért vagy ott, ez a munkaköröd, és ezért kapsz most érdemtelenül fizetést, a hozzám hasonló idióta adófizetők meggürcölt pénzéből. Akik szabadnapot kell vegyenek egy öt perces ügyintézésért. S aztán még egyet, hogy végre el is intézzék.

Az sem kizárható, hogy te ennek nem vagy tudtában. Megtörténhet. Mint annyi minden más.

Amikor bunkó tekintettel és oly lenézően kinézel a szemüveged mögül  - a semmittevés puha halmazából - milyen érzések todulnak érzéketlen lelked fekete üregeiben? Nem tudod, édes. Nem is tudhatod. Mert neked nincs olyan. Tudod, lelked.

És ha már ott vagy - még -, akkor már ne küldjél el 15 ingyenélő kollegádhoz három papírral, mert éppenséggel neked nincs munkakedved.  

Egy impotens rendszer agyhalottai vagytok, akik alól egyszer kirúgják a széket. Alig várom, amikor majd átlaghülyén és meglepődve körbe néztek, hogy mi a franc történik.

Egyébként tényleg az égvilágon semmi bajom nem lenne veletek, ha legalább egyszer annyi annyi év után, érted, egyszer kijöttem volna egy kibaszott állami hivatalból megelégedve, ugyanakkor minden teendőmet elvégezve.

Ne álmélkodjál mint élő zombi, ha kérdezek! Válaszoljál és segíts megérteni e beteg rendszer agyafúrt dolgait. Magyarázd el, hogy miért annyira jó nekünk. Légy meggyőző. De ne úgy mint a pártod. Mert akkor egy örök vesztes maradsz egész életedben. (Vagyis az a kényelmes állapot amiben most vagy drágám.)

Eljön az idő, eljön, mert a ti világotok már a végét járja, amikor kipicsáznak benneteket, igen ám, és majd a több szobás, giccsel telerakott kétemeletes kéróból kisér el benneteket a pópa az örök vadászmezőkre, ahol majd elmagyarázzák a már ott nyamvadó sorstársaitok, hogy hol tévedtetek. De akkor már késő lesz ti tyúkmellű, ostoba fráterei egy beteg kornak. Túl késő és hiábavaló. Mint az életetek.

Igen, az lesz az igazság pillanata!!!

(Szászrégen 2016. május)

(a bádog brigádnak)

A Grand Hotel bejáratánál egy középkorú hölgy izgatottan fel s alá jár. Feszes fenekét és kicsinek nem mondható merev kebleit tekintve, az a tipikus, emancipált típusa a női nemnek, aki mindennap áldoz a monoton testedzésre. Ugyanakkor meglátszik rajta, hogy valahonnan elrohant - ahol nagyon fontos szerepet tölt be - , hogy el ne késsen egy másik helyről, ahol jelenése szintén kötelező.

Mindjárt mellette JanosL professzor úr rágyújt egy szűrőnélkülire és azon töpreng, hogy az a hölgy biza nem Miló művésznő, a badog blog annyit tépett fekete nyuszikája. Egy őrült, forró szerelemi líra kezdősorai bontakoznának ki elméjében, amikor egy fekete limuzinból - úriemberhez méltóan - kiszáll ötven évvel a vállán Miklós, a trubadúr. Felkelti a figyelmet, amint borotvaélre vasalt frakkjával, nehézkésen szeli a Grand Hotel lépcsőit.

Ezo, a portárs mindjárt üdvözli, valahonnan ismerik egymást, így kikörvonalazodni kezdenek a randevúra érkező bádog blog ismeretlen arcai, ezennel álprofilok nélkül, élő nagyságban, ahol már nincs helye a méltánytalan lebecsülésnek, kurvaanyázásnak.

Ed a megtestesült női önbizalom ostorával a kezében, valamint kényelmetlen magassarkújában tippeg az enyhén pocakos és gőgös Bélucival kézenfogva, aki egy rózsaszinű bermuda rövidnadrággal, és egy antiMilós trikóval vonza magára a tekinteteket.

Gelod a Tündértemető egyik példányával a kezében - egy utólagos autogram reményében - , megszeppenve áll a felső lépcsőfokon, s azon tűnődik, hogy mennyire más és szimpatikusabb a valóság élő arcokkal, tekintetekkel, mint az a beteges, mocskos virtuális világ, ahova nem szivárog soha egy  kis fény, egy kis zaj, vagy akár egy icipici rock muzsika.

Egy filléres lesifotós, aki állítólag fülest kapott, hogy egy új antiszemita csoport hívei gyűlekeznek, nulla megfigyelőképességgel ólálkodik egy lehurbolt suzuki mellett, akit a Kereszt becenéven ismert forumozó barátunk valahonnan felismert és kiváltságos küzdősportolókhoz méltó hozzáértéssel mindjárt felpofoz, már csak azért nem veri ki belőle az utolsó szúszt, mert érkezik a Zoltán néven írógató  nyárspolgár, aki ismeretlenül közbelép, megakadályozva egy totál érdektelen, de ugyanakkor egy szükségszerű elhalálozást.

 - Uraim - szólította meg a professzor úr a szép számban összegyűlt társaságot - fáradjunk be. Ne fecséreljük ezt a gyönyörű napot jelentéktelen alfajok kiirtására. Mindjárt érkezik Bayer Zsolt. Addigis igyunk valami erősset. - ajtót nyít és a legnyájasabb udvariasággal beinvitálja a társaságot. Nyilván, elöl a hölgyek.

- Legalább ma, legyünk összetartóak, egy közös ügy érdekében, ami csakis a miénk, amit mi teremtettünk, és ezt a találkozást ha lehet kezeljük méltó tekintéllyel, hisz ezét jöttünk, ezért vagyunk itt. - tette hozzá miközben befelé sétáltak a vendégek.

Minden sarkon ott leselkedik nagy titokban egy-egy újságírónak titulált antihős - van belőlük elég sajnos - de mielőtt Gelod bemenne, hanyag vigyorral és totál természetesen bemutat nekik a mutatóujjával, hogy még véletlenül is legyen okuk írni valami anyaszomorító baromságot. 

Villámcsapásként hat a társaságra, amikor megérkezik nagyfokú aggodalommal Bayer úr személyes titkára, aki sajnálattal közli, hogy az izraeli nagykövet újabb feljelentést továbbított delikvens cikksorozatáért, immár az amerikai egyesült államok elnökének Obama elvtárshoz, megakadályozva hogy főnöke eljusson, hisz videókonferencián fix most küldi el az anyába az egész beteg és manipulált világot, persze vele együtt a hozzánk csatolt ismeretlen univerzumok összes létező vagy nem létező fatökű illetékeseit.

Az elvtárs és ugyancsak Ő (Szászrégen és a szétbaszott Kultúra)

Azt mondta Őszentsége a fiataloknak, hogy csináljanak rendetlenséget, és utána segítsenek rendet rakni. Ez kéne. Egy jó nagy rendetlenség végre, és utána egy igazi rend. Amiben ti már nem vagytok benne. (Bayer Zsolt)

 01. A helyi RMDSZ hozza megszokott formáját, ami a szervezést illeti. Ezennel a magyar kultúrális napok lebonyolításában, sajnos ezt is a geciség mesterfokan. (Pörögnek az események, akár a szétbaszott rock' n' roll. (Hm.) De a rock' n' roll jó, realisztikus életérzés.  Az esemény pedig fos.

 02. Az új dolgokkal óvatosan bánunk, az új nekifutásokat érzéssel és odafigyeléssel kezeljük, akár az újonnan ágyba vitt szépségkirálynőt, akit elégedetten küldünk haza másnap reggel, hogy világgá kürtölje az új élmény varázslatát. És ha nem tudunk eleget tenni öntapasztalatból az új kihívásoknak, ellopjuk a nagyoktól, akiknek már ezerszer sikerült felemelni a siker lobogójat, és a népszerűség mámorától vagánykodni tudnak a nagyvilágban.

 03. S akkor időhúzáson innen és túl jöjjön Ő, a főszereplő, az antihős, a lebukott varázsló. Seggszpíri zsenialitással, tragikomikus berohanással, beharangozva teljes társadalmi, illetve művésznevén, a nagy Ő, az Elvtárs. Igen, az újkor szánalmas politikus figúraja és helyi közszereplője, aki nyakába véve a szervezés, ugyanakkor a konferálás művészetét, dadogva is képtelen két (kettő) értelmes tőmondatott megfogalmazni egy adott színpadi jelenésében. Mert ugye ebből is többet produkált korlátozott időn belül, vazzeg, mindezt  természetfeletti fölényességgel a hangjában.

 04. De kérem, itt már másnak kellett volna közbeszólnia, hogy állj, állj, elég volt a színpadi majom szerepéből, hogy a példaértékek ne itt és ne most eresszenek gyökeret, és egyesek véletlenül se gondolják, hogy ez a csúcs, a legmagasabb erkölcsi szint, amely önmagaban hordozza azokat a hiányosságokat, amely kis magyar közösségünket amúgy is darabokra szed a szubkultúra véres vonzásában.

 05. De ő nem tehet erről. A sör és a kánikula hatásának köszönhetően ő híján volt a nagy leégésnek. A tompa agysejtek mozgáskörében neki maradt a menő megtiszteltetés, ami másnap visszarepíti a torz mindennapokba elfeledtetve a kudarc és szégyen attribútumait.

06. Ettől függetlenül a rendezvény él, pörög. (És ezennel vettem a bátorságot és megöltem a pörgés fogalmát). Mert itt a pörgés az agyhalál szimbolumává válik. Más szóval környezetünk minimalizmusát, mint annyiszor, újból átéljük, talán isteni büntetésből. Mert ezt mi magunk csináltuk. Saját kezűleg. Megérdemeljük.

07. Svájcióra pontontossággal beüt a beletörödés. Legyintek. Magamban idegeskedek. És maradok. Ennyivel. Csak hogy minden rendben legyen, az elvtárs egy-egy felbukkanása a fölöslegesség totál pofátlanságával megtöri a monotonítást, jelenlévő szimpatizánsait egy laza, de inkább fölényes fejbiccentéssel üdvözölve. Na ezt már jogosan elkönyvelhetnénk közösség elleni bűntettnek.

 08. Mindezzel párhuzamosan a gulyásföző verseny vendégei a legboldogabbak, igen, ők az egyetlenek. Mert ők ott vannak és részesei az eseménynek, a pörgésnek.

 09. Elvtárs, te drága - miellőtt bárki megkért volna - delegáltattad magad az odahányt színpadra, de nem kellett volna. Hidd el nekem. A józan ember türőképességét ennyire próbára tenni, fokozzni mégiscsak nem etikus dolog. A Jóisten mindezt látta, és feljegyezte magának. Tapasztalatból tudom, hogy ütni fog. Nagyot, hatalmasat. De akkor már késő lesz a múltat újra tervezni, új látokörbe helyezni önmagad megreformálásanak alapelveit. Kérjél bocsánatot, te kis mikiegér, azoktól akik önmaguk magyarságukért tiszteletüket tették eme napsütötte kulturális eseményen, ezen az általad meg nem szervezett, nyilván megbuktatott gulyásdélutánon.

De ami a leginkább felháborító kedves elvtársom, az az égbekiáltó szégyenérzet, amit akkor éreztünk, amikor több érdemes művész a színpadon a közönség lelkes tapsözönét átélve, te mikrofont ragadsz és penetráns módon elcseszed az egészet, a lampion eregetés iratlan szabályait eldadogva ezredjére. Reméljük nem ez volt a legfőbb politikai törekvésed, mert akkor ezt a csatát elveszítetted, és semmi önérzethasadással és fejlehajtva vonulhatsz ki a körből. 

10. A te színpadi monológodért, kérlek, nagyon kérlek, reklámtáblákat és tévé hírdetéseket finanszírozzál saját büdzséből, elnézést, bocsánatot kérve jellemtelen, de nem utolsó sorban eremdéeszt szégyenbe tévő magaviseletedért; ja és nyilván nem egyszerre húztunk gatyát - ebben totálisan igazad lesz - mivelhogy én nem szégyenkeznék abban a göncben, abban a egylejes, kilós fürdőgatyában, amivel te színpadra bátorkodtál, mint góré főszervező, konferáló, politikus, jogász, és annyi minden más, ami egy közönséges szászrégeni halandóknak csak úgy nem adatik meg.

A magyarok és a rock'n'roll istene legyen veled - szokta mondani minden koncert végén egy igazi rocksztár, megköszönve a lelkes közönségnek a kitartást, az örökös rajongást.

Mindenki elítélte, holott semmivel sem voltak különbek nála. Ráadásul hülyének nézték. Sőt a minimalisták leghitványabb kategóriájába sorolták, mivel a szegény Jánosházy - a munkásosztály vérbeli hírvivője - olyan volt amilyen, amilyent a mindennapos monotonitás észrevétlenül és leírhatatlan pontossággal faragni tud a mulandóság kikopott függönye mögött. Ő egyszerű volt és kész, aki szentül meg volt győződve, hogy a földi halandóság csak egy röpke kis pillanat az ismeretlen örökkévalóság vitorlái alatt, amiért a ragályos társadalmi feIemeIkedést, valamint a beilleszkedést ésszerűtlennek vélve gúnyosan elutasított.

Azt ellenben már senki sem tudta, hogy is sejtsenek olyasmit, hogy Jánosházy, a munkásszálló legzárkózottabb lakósa végtelenül szerelmes. Minden áldott reggel csakis azért ébredt fél órával korábban, hogy elsétálhasson az N. utca sarkán működő lepattant kávéházig (az egyetlen hely ahol megáll a 6-os), ahol a kihagyhatatlan reggeli kávéját boldogan elfogyassza annak az ismeretlen nőszemélynek a társaságában, akit megszólítani ugyan nem mert, de akinek a jelenléte csodálatos módon lekottázta számára a nyolcórás munkanap eIképesztő egvhangúságának elviselését.

Jánosházynak különleges élményt nyújtott a reggeli kávézás/találkozás, szinte szükségletté vált számára ez a költőies szerelem, amely napról napra mélyebb s mélyebb gyökereket eresztett érzelmivilágában. Talán bele is pusztul, ha véletlenül egy reggel a nőszemélyt nem találta volna a megszokott helyén. Erre gondolni sem mert. A húsz perces kávézás nyújtotta neki azt a kikapcsolódást, melyben eggyé tudott válni azzal a világgal, ahova gyámoltalanságának köszönhetően nem tudott soha betekintést nyerni élete során.

A vágható cigarettafüstben hol a nő tekintetét leste szédelegve, hol a kávéház előtti facsemete tövében, az összes évszakot túlélő sárga virágot bámulta, amely összetartozásuk létezését illusztrálta száraz lelkivilágában.

Kissé kétségbeesetten minden reggel néhány pillanatig azon tétovázott hogyan adhatná elő a nőnek szerelmi vallomásának gyér mondatait, vajon miképpen fogja lereagálni, ha netalán megteszi ezt a nagy lépést, vajon szembe röhögi vagy halál komolyan és könnyes szemekkel visszonzás képpen a vállára borul és átkarolja.

A sikertelenségnek csak a puszta gondolata úgy zúdult rá, mint akit megfosztottak mindenétől vagy kérdezetlenül az éltető álmaiban taposták a végzet alanyát.

Ha nem tévedek, tíz kerek évig Jánosházy azzal a nyílt szándékkal igyekezett a kávéházba, hogy megszólítja azt az ismeretlen nőszemélyt, és megvallja szerelmét, de valami mindig leblokkolta, valami furcsa jelenség, amit az istenért sem tudott megfejteni, aztán mikor megérkezett az az átkozott 6-os, és mennie kellelt, vigasztalta a másnapi találkozás, nyilván azzal a mély elhatározással, hogy az annyit halasztott bemutatkozást végképpen végrehajtja. De a bemutatkozás másnap sem történt meg, azután sem, és azt hiszem már soha nem fog megtörténni, mert Jánosházy tíz éves kávézás után, többé nem jelentkezet a kávéházban, ott, ahol megáll a 6-os.

A szomszédasszony, aki szintén korán kelő volt, akár Jánosházy, később elmesélte a munkásszálló lakóinak hogy azon a reggelen igen zilált állapotban látta elmenni, szédelgett, tulajdonképpen olyannak tűnt, mint aki az idő kapuján akar átlépni egy másik univerzumba, ahol magától megváltozik minden, olyannak tűnt, aki már végérvényesen lemondott a földi dolgok hajszolásáról, aki az álmait leköpve sietett kikerülni a mát, a holnapot, a holnaputánt, aki már feladta a várakozást a beteljesülés homályos sétányán.

A sárga virág sok-sok évszakot túlélve a romlás ráncaival csügged a kávéház előtti facsemete tövében, és talán csak akkor merít már istenigazából friss reményeket a túléléshez, amikor egy Jánosházyhoz hasonló szánalmas figura a kávéház poros ablakán keresztül elönti véletlenül az átkozott hétköznapok színehagyott mosolyával.

Az igazat megvallva, reggelente én is ott kezdem a napot, abban az elhanyagolt kávéházban, ott ahol megáll a 6-os, megiszom a reggeli kávémat, és elszívom az ehhez szükséges öt szál cigarettát, elnézve, amint Orsolya, a prostituált megiddogálja a munkaidő utáni konyakját, és telhetetlenül elpöfékel egy fél doboz szűrőnélkülit, miközben szinte égetően sugárzik belőle az az epedő várakozás, amely határozottan kivetíti Jánosházy félénk arcát, amint nehezére esve elhalassza a bemutatkozást, a szerelmi vallomást. Meghökkenve csodálom, amint Orsolya merev arcáról az életundor hangról-hangra lejátssza a reggelek egymásutánjában ezt a kúrva, kibaszott élet igazságtalanságát, azzal a silány reménnyel árnyékolva, hogy ha nem is Jánosházy, valaki egyszer csak odalép hozzá és az elhalasztott bemutatkozással vagy szerelmi vallomással végigpásztázza előtte hosszú várakozásának végpontját, de utána fene tudja milyen gondolattal, lehangoltan, mégis végigméri tekintetével a távolodó 6-ost, amely minden reggel ugyanabban a pillanatban megáll és a következő pillanatban már tova ível, de az is lehet, hogy számára többé meg sem áll már.

A jövőmet, a múltam átértékelése közben sikerült megtalálnom. (Slash)

Ahányszor mosolyogva felidézzük a múltat, egyértelműen a kazzetás, na meg a bakelitlemezes időszak emlékképei viszik a pálmát, az az időszak amikor a rendszerváltás kiméletlenül ránk zúdítja az idegen kapitalizmust, és mi oly bátran belenézünk a szabadság tükrébe. Úgy fogadjuk mint Isten legnagyobb adómányát.

Azok a kilencvenes évek amikor senki sem segített eligazodni, a kamaszkort pedig mi formáltuk szabadon. Kopott, feszes és szakadt farmergatyák divattrendeit álmodtuk és harcoltuk ki. Nyilván ez által a megbecsülést.

Azok a kilencvenes évek amikor Freddie Mercury, majd rá néhány évre Kurt Cobain távozik a zenei zsenik közül, hogy ott a mindenen túl zuzhassák a túlvilági rock' n' rollt.

Amikor a rockzene belénk hatolt izületig, és azt az érzést - mai napig - senki és semmi nem tudta megváltoztatni.

Amikor igyekeztünk összetákolt, egy hangszedős gitárokkal rocksztárokká avanzsálni magunkat, hogy minél hamarabb átérezhessük a hallomásból ismert hollywoodi feelinget.

Amikor az unalmas és szürke iskolát értelmetlennek találva messze elkerültük, hogy a szűlök gyanakodva és aggodva kövessék a lázzadó életérzés gyors kibontakozását.

Amikor az idősebb tanári gárdát már nem lehetett kizökkenteni a kommunista kiáltványok nosztalgiázásából és már csak a nyugdíjazás pillanatáért jártak be az iskolába szigorúságukat gyakorolni.

Amikor egy fekete macska átszaladt előttünk, és balszerencsét hozott. Mert ugye erre is volt példa. Azóta is végigkísér az eset, és mai napig rendületlenül hiszek benne.

Amikor a hétköznapok valóságán túl nem akartunk meglátni a ránk erőltetett pályaválasztás fontosságát, mert a tanuljál fiam-ot, nap mint nap azzal  nyugtáztuk totál magabiztosan, hogy majd holnaptól anyám, és az a holnap soha nem jött el.

Azok az évek, amikor a cicomátlan lányok félénk mosolya, elárulja szüzességük bizonyosságát és nem hajlandóak kecsegtetni semmi biztatóval, és mi referencia nélkül muszáj hazudnunk másnap sexuális tapasztalatainkról. Holott mindig csak egy kicsin múlott. Tényleg.

Amikor egy elkopott ÖKM magazin hasábjain megpillantottuk a balaton parton napozó meztelen, forróvérű lányok szabályosan leborotvált ágyékát, és majdnem sírtunk a gyönyörűségtől.

Amikor a nagyképű Nádja Katyenka, akit valamiért itt felejtett a szocializmus, megtanította szép lassan majdnem egy teljes generációnak, hogy egy röpke kis baszás mennyire beméri az annyit emlegetett első szerelem frekvenciáját. Aki fix annyira szerette a mámort, és az élvezeteket mint mi, a srácok.

Amikor a nyári meleg éjszakákon hitelesen és fáradthatatlanl suttogtuk tapasztalatlanul a tapasztalatlan lányok fülébe a marosparton, hogy mennyire szépek és aranyosak.

Amikor aztán jött az ősz, majd egy másik, lassan ráébredtünk, hogy annyi szép nyárvég után szétszéledt a társaság....

Most, amikor olyan időket élünk, ami semmiről sem szól, összefutsz azzal a régi lánnyal, Katyenkával, aki még negyvenesen is üdítően hordozza a fiatalság és az erotika misztikumát, és az kacér mosoly az arcán elárulja, hogy - három gyerek után is - szívesen felidézné azt a nyári éjszakát, amikor az első szerelem átélése után rágyújtottunk az első cigarettánkra. 

A tömeg egyre csak nagyobb. Nyilvánvalóvá válik, hogy egy kis vidéki városban is tömegeket mozgat a kultúra. Érdemes élni.

02. A jegypénztáros bepánikol, és kétségbeesésében segítségért apelál, alternatív megoldásként, a mellékhelyíségben TRXező lányokat kéri fel segítségül. Készségesen vállalják.

03. Tőkés László a facebook-on megköszöni a szászrégeni magyarságnak a szimpátiatüntetést, és üzeni, hogy ügyvédei már megtették a kellő lépéseket az érdemrend visszavonásának ügyében. Az RMDSZ letelefonál Bukarestből, hogy a szászrégeni magyarság téves előítéletek alapján ne lázadozzon fölöslegesen, hisz a párton belül minden a legnagyobb rendben és a júniusi választás sikerlehetősege könnyűnek igérkezik. Aggodalomra semmi pánik, az utánpótlást már nevelik híres külföldi intézmények.

04. Egy pár átutazó angol turista is megjelenik, remélve hogy Erzsébet királynő 90-ik születésnapját ünnepli a város. Egy görög delágáció pedig azért tolakszik, hogy megnézzék a nem hivatalos olimpiai láng szimbolikus meggyújtását.

 05. Egy szerelmi csalódott, kissé ittas nyárspolgár - kihasználva az alkalmat -, bánatában elszavalja a tolongó közönségnek  József Attila Tedd a kezed című háromszakaszosát.

07.  Valaki oda vezényli a még le nem tartoztatott forgalmi rendőröket, hogy biztosítsák a közlekedést, miközben Sanyi a nyomdász már bezsúfolt szűk udvarára néhány autót, hogy ne blokkolják le teljesen a forgalmat.

08. A polgarmesternő kifogásolható vadiúj szerkójában, kihasználva az alkalmat, egy emelvényről integet barátságosan, egy-két szót szólna híveihez. Sikertelenül. Minő pech!

09. Közben jön a hír, hogy az abafáji populáció, fülest kapva, hogy valamelyik politikai párt kampányol, tapintat és udvariasság mentesen tódul, szőröstől-bőröstől.

A tömeg bepánikol és szétszéled. A háromból lesz egy tökéletes előadás, abból is egy alig félházas, ami jól példázza, hogy hogy lehet a kultúrán megspórolni az időt és pimaszul érzékeltetni a közönyt.

10. Kárp Gyuri bácsi a színpadról, végérvényesen meggyőződik, hogy a vidéki kultúrát mégiscsak intravénásan lehet csöpögtetni évente egyszer, azt is szilveszteri kabaréként, vajmi elcsépelt, elavult politikai humor bonbonokkal tuningolva.

Hát igen.

(a siheder)

A molett hölgy, aki Bovárynét szembeöntötte, majd lesmárolta a vicomtot, megnyugodva üldögél egy brandy mellett a sarokasztalnál és kiváncsian bámészkodik. A lokál túlnyomórészt bulizni akaró fiatalokkal van tele, akiknek legfőbb gondja a piálás, a bulizás újabb és újabb világrekordjának felállítása. A társtalan hölgynek ez az attitűd mintha smakkolna, tetszik neki az eszement ifjúság dorbézolása, bejön neki a pörgés. Nagy titokban mintha egy élmény, egy kaland után sóvárogna. Nem annak a közönséges nőszemélynek tűnik, aki meghátrálna új kihívásoktól.

Egy szimpatikus, komolynak tűnő fiatalember foglal helyet az asztalánál, aki türelmetlenül az óráját nézegeti. Nagyon vár valakit. Bölcs tekintetében a magabiztosság és a teremtés csodájának büszkesége feszül.

Az a tipikus siheder, aki hisz és bízik az első nő, első szerelem örökkévalóságában. Aki a párkapcsolat esszenciáját vaskos antikvár könyvekből meríti, majd amikor a tettek útjain megvalósítani próbálja, átéli a kudarc annyi meg annyi traumáját. Aki ilyen fiatalon, nem tudja, nem tudhatja, hogy a szerelem a női szeszélyek milliónyi színkavalkádjának köszönhetően, sokszor romlásnak van kárhoztatva.

Egy italt rendel, amikor hozzászól a hölgy:

- Fiatalember, leszophatom? - vállát kissé megmozgatja, úrihölgyhőz illően, hogy mégiscsak feltűnjön, ő az, aki itt a ritmust és a szabályokat diktálja.

Ez a közvetlen vulgáris megszólítás elsápítja a siheder arcát, a döbbenet nagyobbá nő benne akár a sötét éjszakába köpött telehold. Csak ül a helyén, és bamba tekintettel követi az idegen hölgyet. Arckifejezése a megbántódott fiúcskát ábrázolja, akitől elveszik bűntetésből a kedvenc játékát.

- Pillanatokon belül megkérem a kedvesem kezét, akinek örök hűséget fogadtam. - egy értelmes mosoly kiséretében az asztalra tesz egy kicsi, ezüst színű dobozocskát. - Amúgy őt várom. Itt kellett volna már legyen. Valószínű valami közbejött. - újra az órájára pillant.

A hölgy felnevet. A hangos zene elfojtja a sátáni kacagást. A srác megijed. Szétnéz, reméli, hogy a tömegből előbukkan leendő menyasszonya, és véget ér ez a amniózus szituáció.

- Maga még túl fiatal ilyen butasághoz. Nem gondolja? - gúnyos kacagásának visszhangja még ott lapult kettőjük között.

- Nem akarok most monológot fújni a szerelemről, az összetartozásról kedves hölgy. Főleg nem önnek. Aki idegeneket csak úgy leszopna. Pfúj. Igazán felháborító. Csak belegondolok, ha az én barátnőm ilyet mondana, ilyet csinálna valakinek. - mondta kissé idegesen miközben kritikus pillantással végig mérte a hölgyet - Esküszöm feje tetejére állt ez a világ. Nem is értem ...., köztudott, hogy begyógyíthatatlan sebekkel van tele ez a társadalom. - tette hozzá s újból lecsekkolta az óráját.

- Gondolja el kis Rómeóm, lehet hogy a kedvese most per pillanat orálisan elégít ki valakit az utca sarkán, és annyira korbácsolja egy beteges kényszer, hogy ameddig ide ér még legalább tízzel végez.

- Büdös szajha. És ne szólítson engem Rómeónak, okés? - fakadt ki a fiatal srác. Az arca kivörösödött és remegett az idegességtől. Elővette mobilját, hirtelen felállt az asztaltól és elment.

Amikor rá kevés időre a hölgy benyit a fürdőbe, ott találja a sihedert, aki idegesen fel-alá járva a telefonját cseszegeti.

- Biztos, hogy jönni fog szomorú Rómeócskám. Igen, jönni fog. - vigasztalta, miközben odalépet hozzá és megsimogatta az arcát.

- Hagyjon. Miért üldöz? - hangjában az elkeseredett szerelmi csalódottak szomorúsága.

- Nyugi. Nem üldözlek. Csak látni akartam ha minden okés. Ne vedd zokon tolakodásomat. - suttogta és mellei már érintették a srác sovány mellkasát - Kérlek ne haragudj. Nem tudom mi ütött belém.

Combot villantó rövid szoknyája és a szűk, vékony ing, ami rajta feszült, divatszerűen kigombolt gallérral, jól tükrözte a vakmerő tapasztalt nőt, akiről gátlástalanul leró a paráználkodás utáni állandó vágyakozás, aki a legnagyobb természetességgel szuggerálja a kéjt.

Kezeit ott felejtette a fiú vállán, akinek ezennel jól esett az anyai gondviselés. Talán ezért nem toporzékolt már. A lelki szövődmények furcsa ákombákomokat képesek fonni az ember elméje köré, például megszünteti az ellenállás akaratát egy sokat igérő mosolygós díva előtt. Amúgy komoly belső diszciplína szükségeltetik elfutni a kéj intézményéből, főleg amikor szervírozni akarják a szexualitás morfológiáját.

A fiú engedelmeskedett. Karjait szétfeszítve nekinyomja a falnak, majd nyelvével végignyalja az ajkát. A démoni tekintet feloldja a srácban a görcsöket és a szemérem szigorát.

- Ne mozdulj! - inti figyelemre.

Lélegzete szaggatot sóhajokat kelt. Az ismeretlen érzés titokzatosságában egyesül a kéj és a félelem. Érzi ahogy nadrágjának gombjai a csempére koppannak. Egész teste beleremeg ahogy egy forró és nedves üreg elnyeli férfiasságának szüzességét. Nem tudja, hogy vajon a hála vagy a szégyen súlyosabb lelkében. Az eufória és a gyönyör extázisba röpíti, megromlik benne a naiv és tiszta szerelem öntudata, majd elvesztődik egy hirtelen tudathasadás örvényébe.

Belekapaszkodik a molett hölgy patinaszőke hajába és felüvölt.

A fürdő falait miután szétfröcskölte a többmillió spermiumokból álló kolloidális folyadék, a hölgy feláll és gyengéden megsimogatja a srác arcát, majd gúnyosan felnevet. A mámor utórezgései elnyelik a rejtélyes hölgyet és a másodperc töredéke alatt rátelepszik a fürdőre a csend és a megmerevedett idő némasága. Egy átlátszó tanga marad a földön - talán nem véletlenül - , hogy maradjon a fiatalember számára az emlékezés szimbóluma, legyen az érték és az eszme, ami elkíséri majd a könyörtelen szerelmek flaszterén.

Lihegő légzéssel térdre esik és összetett kezekkel megpróbálja elérni Istent, bűnbocsánatért, hisz tudja, hogy az ördöggel vétkezett. Átélte a szexualitás metamorfózisát. Elveszítette önmagát, majd megbukott a hűség rögtönzött vizsgáján.

Önkivületében összerogy a fürdő sarkában s az ördögi mosolyok kereszttűzében beint mutatóujjával az égnek, az átkozott isteneknek, mert úgy érzi, hogy ott bent, ott legbelül mégiscsak bűnös vágyak mozgatják az élet igazi értelmét.